Bár a Ság hegy leginkább geológiai érdekességeiről nevezetes, figyelmet érdemel élővilága is, főként
ritka fajokat őrző növényzete.
A hegy földtani felépítése, domborzata, lejtésviszonyai sajátos helyi klímát alakítottak ki,
mely jóval szárazabb (és helyenként melegebb is)
a környezeténél. Ez a körülmény kedvezett a szárazságtűrő pusztai növényfajok megtelepedésének.
Az eredeti növényzet a hegy felső részén maradt meg legtovább, ahol szőlőművelés már nem folyt, viszont
a bányászat ezt nagyrészt elpusztította. A Természet életerejét bizonyítja, hogy az 1877-ben
leírt növényfajok többségét 1974-ben ismét megtalálták.
Korábban nagyobb számban nőtt itt a tavaszi hérics,
fekete- és leánykökörcsin, melyek most már csak elvétve fordulnak elő a nyugati oldal
lejtőfüves sztyepprétjein. Ugyanez lett a sorsa az egykori
hegytetőn szép számban élő árvalányhajnak, és a lejtőket fedő ligetes karsztbokorerdőknek is.
A fák ritkásabban álló
csoportjait átszövik a sziklagyep kisebb-nagyobb foltjai. Ezek a társulások nyújtanak otthont a nagy
ezerjófűnek, a tarka nősziromnak, a selymes boglárkának,
a barázdált csenkesznek, a rekettyének és a piros kígyószisznek. A bányászat által
megzavart területeken másodlagosan szaporodott el a hegy nyári dísze, az ékes vasvirág. A platóperemi
részeken, görgetegkövek által fedett felszíneken ugyancsak sziklai gyep alakult ki. Tavasszal messze virítanak
a szirti ternye sárga foltjai, majd ezt követik a fehér varjúháj fehéres virágai. Az északi és az
aranyos fodorka, valamint az édesgyökerű páfrány a kőzetrepedésekben telepedtek meg.
A hegy egyenletes platóján, és a déli oldal szőlői felett kaszálórétet találunk, melynek
jellemző növényei a rozsnokfélék, az orlai turbolya, sápadt sás, csenkesz, különböző
gyomnövények társaságában.
Jellemző fafajai a molyhos tölgy, a cser, a vadkörte, és az ostorménfa.
A bányaudvar peremén, a nyugati és északi oldalakon bozótos, bokros, alacsony erdők
(töviskesek) fejlődtek ki. Főbb társulásalkotó fajai a kökény, galagonya, vadkörte, vadrózsa (csipkebogyó) változatok,
sajmeggy, és a mezei juhar.
A pikkelypáfrány már kipusztult a hegyről, csak Celldömölk egy kőkerítésén él belőle 2-3 példány.
Az akácosokat az 1920-30-as években telepítették a meddőhányók megkötésére. Lombjaik árnyékában a nitrogénkedvelő növényfajok szaporodtak el: fekete bodza, csalán, rozsnok, vérehulló fecskefű.
