A Ság hegy és környezete


A környező vidék valójában két nagyobb tájegység, a Kemenesalja és a Marcal-medence egymástól nehezen elválasztható határvidékéhez tartozik.
Északra, északnyugatra Cinca patak lapályos, enyhén hullámos völgyén túl fokozatosan emelkedik a síkság a Kemeneshát északkeleti nyúlványának egyenletes, alacsony kavicsplatója felé, melynek lejtős oldalán nagyrészt szőlőket találunk. A dombvonulat alatt sorakoznak Kemenesalja falvai.
A kelet felé elterülő táj már a Marcal árterébe simul bele. A hegy alatt fekvő települések: Celldömölk, és a hozzá csatolt Alsóság, Izsákfa határának keleti szegélyét már a folyó melléke képezi.
A környező síkságok alapját a pannon-kori tengerből lerakódott üledékek alkotják (homok, agyag), melyre a későbbi korokban az Alpok felől lefutó vizek (főként az Ős-Rába) vastag kavicstakarót terítettek. Ebbe a kavicstakaróba vágták bele magukat később, életük nagyobb esésű korszakában a folyók, kb. 80 m vastag réteget hordva el a tájról. Az észak-északnyugat felé elterülő Kemeneshát platója ennek az egykori kavicsfelszínnek maradványa. A Ság hegy bazaltjának jelenlegi fekvési szintje ugyancsak jelzi a hajdani pannon-kori felszín magasságát.



A hegy egykori és mai felépítése


A környező síkságból magányosan kiemelkedő szigethegy eredeti alakja a Balaton melléki hasonló bazaltvulkánoknál is megfigyelhető kettős csonkakúp volt. Ezt a kifejezést a napjainkban megjelenő írásokban sok helyen félreértelmezik, ugyanis nem a hegy mai, bányászat által kialakított sziluettjére utal, hanem az eredeti, "tanúhegyi" formára, melyet az alábbi ábrán is láthatunk:


A hegy alakja tehát két, egymásra helyezett csonkakúppal ábrázolható. Az alsó, lankásabb oldalú csonkakúp kb. 200-210 m magasságig terjed, a vulkáni működést megelőző pannon-kori alapzat maradványa, üledékes kőzetekből, homokból, homokos kavicsból, agyagból áll. Ezeknek az üledékes kőzeteknek a kifejlődése és települése a hegy minden oldalán hasonló.
Jugovics Lajos 1937-ben írt tanulmányában így írt erről:
"... A bazalttufával határos felső rétegek mindenütt homokból állanak, ennek rétegei közé, a mélység felé sárga, majd kékesszürke agyagrétegek települnek. A homokrétegek közé pedig helyenként kavics, illetve kavicsos homokrétegek ékelődnek. A rétegek települése általában nyugodt, csak a vulkáni képződmények közelében, főleg a hegy keleti oldalán találtam néhány törést, melyek mentén ezek a rétegek csekélyebb dőlésváltozást mutatnak, amit a vulkáni működés hatásának tulajdonítok."
A homok-, kavicsos homok- és agyagos rétegekből álló alapzat felszínét a bazalttakaró közelében durva kőzettörmelék fedi, mely lefelé haladva fokozatosan fogy és finomodik, majd a szél irányának megfelelően áthalmozott agyagos, homokos vályogba, a déli-délkeleti lejtőkön löszbe megy át.
A hegy oldalain néhány különálló kis domb, és karélyszerű kiemelkedés látható, melyek magját a bazaltperem pusztulása során lesodródott nagyobb kőtömbök képezik.

A felső, meredekebb oldalú, mára lerombolt csonkakúp volt a tulajdonképpeni (szűkebb értelemben vett) bazaltvulkán maradványa, melyet évmilliókon át csupán az erózió koptatott. Magassága 80-90 métert tett ki, így az üledékes alapzat 200-210 méteres szintjéről emelkedett 291 m-ig. Fő alkotó kőzetei a bazalt és a bazalttufa voltak, melyeket többnyire 1,5-2 m vastag laza réteg fedett. A vulkáni kúp pereme többnyire meredek lejtő volt, melyet karsztbokorerdő, egyes helyeken bokrok vagy fű borított, néhol egy-egy hatalmas bazaltszikla, vagy tufatömb magasodott. A kissé egyenetlen, de közel lapos tető mintegy 0,287 négyzetkilométer területű volt, fedőrétegét fű nőtte be, mely között az árvalányhaj is tenyészett. A hegykúp, és a tető alaprajza nagyjából északnyugat-délkeleti irányban megnyúlt ellipszis (követve a mélyben húzódó törésvonalak futását), ennek köszönhetően északkelet és délnyugat felől nézve szélesebb, laposabb alakot mutatott (közelítőleg a Badacsony formájára emlékeztetve), míg erre merőleges irányból tekintve keskenyebb, karcsúbb csonkakúpként látszott (talán a Csobánc hasonlítana rá leginkább).

Itt kell megemlítenünk, hogy a hegy déli peremén, a tető alatt egy kisebb - részben természetes - barlang is nyílott, melyet a nép a legenda szerint egykor itt élő remetéről Vas Pál lyukának nevezett. A szájhagyomány szerint a sziklaüreg gyakran szolgált menedékül a tatár és török harcok elől menekülőknek, később pedig zsiványok és bujdosók rejtekhelye is volt. A barlangot a bazaltbánya pusztította el.


A hegy mostani alakja az 1910-től 1957-ig tartó bányászat eredménye. A kőfejtő szinte az egész felső, vulkáni eredetű hegykoronát megsemmisítette. Ami - közel - érintetlenül megmaradt, az az alsó, üledékes rétegekből álló lankásabb alapzat, melyen a szőlőültetvények vannak, és a felette lévő, meredekebb törmelékzóna nagyobb része. A jelenleg látható felső rész az egykori bazalttakaró értéktelenebb kőzetekből felépülő peremeiből, a központi, és kisebb kürtők magmacsatornáiban megrekedt breccsaszerű, lazább anyagból álló kitöltéseiből, salakkúpokból, és a részben ezekre telepített meddőhányókból áll.
Legmélyebbre a napjainkban "kráter"-nek nevezett bányaudvar területén hatolt a bányászat, itt 210 m magasságban elérték a pannon-kori alapzatot. Máshol a kevésbé értékes tufás rétegek nagyobb vastagságban maradtak meg (plató, Trianoni-kereszt térsége). A hegy egyik leglátványosabb alakzata a kráter mélyéről kiemelkedő központi csúcs (lávadóm), melynek félbevágott, szinte függőleges északi falán jól megfigyelhető a lávacsatorna, melyet oszlopos elválású, fent sugarasan széthajló bazaltláva tölt ki. A Ság hegy jelenlegi magassági pontja a délnyugati sánc (megmaradt tufás hegyperem, és salakos meddőhányó összetételéből keletkezett meredek, füves-sziklás kúp) csúcsán található, mely ma már csak 279,2 m magasságot ér el (tehát hozzávetőlegesen 11,8 méterrel alacsonyabb az egykori tetőpontnál).



Kőzetek


A hegy legfontosabb alkotó kőzetei közé tartozik a második és harmadik kitörési szakaszból származó bazalt, mely 30 és 40 méter között váltakozó vastagságban a vulkáni kúp felső rétegeit alkotta.
A bazaltláva kis viszkozitású (hígan folyó), ezért kiterjedt öntéstakarókat képes létrehozni. Nemcsak a Földön a legelterjedtebb kiömlési kőzet (az óceánfenék fő alkotórésze is), de a Naprendszer más bolygóin szintén gyakori.
Felépítését, összetételét tekintve bázisos jellegű, sötét színű, szinte egyneműnek tűnő, finomszemcsés kőzet. Alkotó ásványai: a zöldes olivin, a piroxének és plagioklászok. Kvarc-tartalma alacsony, 50% körüli. Járulékosan még apatit és magnetit fordulhat elő benne. A ság-hegyi bazalt jellegzetessége, hogy a zeolitok teljesen hiányoznak belőle. A gyors lehűlés miatt a kristályok többsége nagyon kicsi, így még nagyítóval is nehéz meghatározni őket.

A bazalt "törmelékes" változata a bazalttufa, mely a finomabb-durvább szemcsés vulkáni törmelék és hamu kőzetté szilárdult formája. Színe általában világosabb-sötétebb szürke, alapanyaga néhol üvegessé alakult. A Ság hegyen az első kitörési periódus hozta létre az alsó, 60-85 m vastag tufaréteget, melyre később a bazaltláva települt.



Ásványok


A következő rövid leírás a Ság hegyen leggyakrabban előforduló ásványokat gyűjti össze.

A bazalt és a tufa repedéseiben, üregeinek falán gyakori a sötétzöldes-feketés színű augit. A piroxének közé tartozó ásvány a bazalt egyik fő alkotórésze. Néha hintett, szemcsés, máskor nagyobb, prizmás kristályokat képez.
A plagioklászok valójában ásványcsoportot alkotnak, mintegy 6 féle ásvány alkotja őket (nátrium-alumínium-szilikátok, és kalcium-alumínium-szilikátok), színük is ennek megfelelően a fehérestől a szürkésfehér-rózsaszínesig változhat, megjelenésük táblás, üveg- vagy gyöngyházfényűek.
Hasonló megjelenésű az alkáli földpátok közé tartozó anortoklász, és szanidin is.
Ugyancsak az üregek falán találhatjuk a magnéziumot, vasat és szilikátot tartalmazó biotit pikkelyes-táblás megjelenésű, barnás vagy feketés színű, hasadási felületein gyöngyházfényű kristályait.
A zöldes színű olivin áttetsző, apróbb szemcséket alkot. Helyenként tekintélyes nagyságú táblácskákat alkothat a sötét acélszínű, fémfényű, átlátszatlan ilmenit, mely magas titán-tartalmú vas-oxid. Vele együtt megjelenhetnek a magnetit, vagy más néven mágnesvasérc parányi, fekete színű oktaéderei. Tömegesen fordulhatnak elő az apatit többnyire színtelen tűs kristályai. Nagyobb üregekben, ha szabadon tudtak fejlődni, cm-es nagyságot is elérhetnek.
Az aragonit (kalcium-karbonát) kihegyesedő tűalakú, 23-cm-es kristályai általában színtelenek, kagylós törésűek, jellemzően pamacsszerűen nőnek az alapkőzethez. Egyes üregek csak az aragonit eltérő kristályosodású változatát, a kalcitot (más nevén mészpátot) tartalmazzák.
A legérdekesebb ásványok közé tartoznak a néha fél métert is elérő üregekben növekedett labradorit sárgás, vékony, táblás kristályai.